Hümér hűsége

2020.12.01.

Szerző: Berill Shero

Író, újságíró, blogger

Comments

A nyomozónő dühösen tette le a telefont.

– Mi van, már megint nincs bent? – kérdezte Péter, a nő irodatársa, miközben fogával ketté roppantotta a kávékeverő műanyag pálcikát.

– Látod! A héten már legalább hússzor hívtam, ma konkrétan háromszor. Egyszer azt mondja a kezelő, még nem ért be, aztán azt, tárgyal, most meg szerintem tuti ebédel. Vagy elment a leíróknak udvarolni – matatott a vörös hajú nő a papírjai közt. – Sírba tesz ez a Kovács a hülye átirataival. Olvastad, most mit kér? – tolta Péter felé a legutolsó négy oldalas dörgedelmet.

Péter figyelmesen tanulmányozta a kivastagított részeket. A tényállás taglalása nem érdekelte, csak a végrehajtandó nyomozati cselekmények.

Dr. Kovács Hümér az ügyészség előtt dohányzott. Elsétált jobbra két lépést, majd vissza is ugyanennyit. Semmi kedve nem volt visszamenni az aktái közé. Harminc akta. Ennyivel boldog lett volna, de a hetvennégy túl sok volt. Ezek mellett még a vádelőkészítés is a nyakába szakadt, meg az átszervezésekkel az új hatáskörös bűncselekmények, a Pénzügyőrség jogutódja által örököltek. Azt se tudta, mihez kezdjen a tőlük kapott nyomozati iratokkal. Nem értette és már nem érdekelte őt egyik sem.

Huszonöt éve summa cum laude diplomázott az akkori legjobbnak titulált egyetemen. Majd kijárta az olaszok híres római akadémiáját, szakvizsgázott, publikált, értekezett, a vezetőkkel érvelt és vitázott, éjfélekig bent maradt, felnevelt két gyereket, építette a mások által elképzelt hazát, ennek ellenére ennyi év után újra csak ügyészként dolgozott. Ez fájt neki. Fegyelmivel – indokolatlanul! – visszaminősítették ügyésszé. Amikor csoportvezető ügyészként dolgozott, azt hitte, előbb–utóbb övé lesz a kerületi vezető ügyészi szék. Tévedett. Jött a fiatal, csinos kollegina, akinek az apukája a legfőbb ügyésszel golfozott és ő kapta meg a hőn áhított pozíciót. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a kollegina bebizonyította, megérdemelten kapta a széket, de Hümér lelkivilágán ez már mit sem segített. Igyekezett hasznos lenni, hajtotta a fiatalos lendület, némelyik ügy felvillanyozta, de már semmi nem volt olyan, mint régen. Kilógott a sorból. Nem csak mindig makulátlan öltönyével és tökéletesre vasalt ingeivel, de a mentalitásával is. A fiatal alügyészek tisztelték, de ritkán kértek szakmai tanácsot tőle. Mintha egy elszigetelt elefántcsonttoronyban élnének, alig–alig mozdultak ki az irodáikból. Ezért volt hálás a törvénynek, amelyik megtiltotta, hogy az irodában dohányozzanak, mert így legalább beszédbe elegyedhetett a kollégáival, miközben rágyújtott. Alig akadt már régi ügyész. Akikkel annak idején kezdett, mind feljebb kerültek, vagy másik ügyészségre, talán nem akadt senki a kerületnél, aki tőle idősebb lett volna.

A lift helyett szokás szerint a lépcsőt választotta. Ha már nem tud eljárni futni és teniszezni, legalább ennyi mozgása legyen. Fiatalosan vette a kanyarokat és a lépcsőket, de a negyedik emeleten már kicsit zihált. Korához képest pedig egészen jól tartotta magát. Magas volt, egyenes hátú, a haja sem ritkult és alig–alig látszott a kezdődő pocak. A jövő hónaptól újra eljár az uszodába – fogadta meg. Újra sportol majd, mihelyst túl lesz ezen a bonyolult költségvetési csalásos ügyön, ami hetek óta nyomasztotta.

– Látod?! A Bencze és Fia Ügyvédi Irodában akar házkutatást tartani. Pont ott! – lobogtatta Kata az átiratot.

Véres kardként vitte körbe az osztályon. Végül az osztályvezetőnél kötött ki, ahol már bent ült Tomi és Péter is. Tomi nem szólt, csak bólogatott, jelentőség teljes pillantást vetve Péterre. A két megtermett nyomozó hiába próbálta lecsillapítani a felindultságtól már lassan remegő nyomozónőt.

– Azt is leírja, hogy mit keressünk? – kérdezte Balázs, az osztályvezető elgondolkodva – És az ügyészség részéről ki jön velünk? Ő?

– Igen, azt írja és nyomatékosan kéri, hogy a házi iratok közt helyezzük el az átiratát blabla… De, ha ez kiderül, hogy oda megyünk, abból országos botrány lesz.

– Az biztos – kontrázott Péter. – Az öreg Bencze az elnöke a Karate Szövetségnek. Arra mérget veszek, onnantól egy versenyre se tehetem be a lábam, amilyen jó a memóriája, tuti megjegyzi, ki volt kint nála. Még ha nem találunk semmit se, akkor is.

– Akkor legfeljebb te nem jössz – rántotta meg Kata a vállát.

– Szerinted a főnök kienged nélkülem oda? – nevetett fel Péter, megerősítésre várva ránézett Balázsra – Nincs az a házkutatási határozat!

– Megírta már ez a Kovács, mikorra tervezi? – kérdezte az osztályvezető, miközben az asztalán tornyosuló papírhalomból igyekezett megtalálni az aznapi elintézendőket.

– Nem, nem írta. Szerintem még a bíróval kell egyeztetnie. Mindegy, engem vár a nagyvezér, gondolom, emiatt akar velem beszélni. A sarkára véste az MB–t három felkiáltójellel. Megbeszélni, mintha az segítene – sóhajtott Kata.

– Na, és? Mindig mindent meg akar beszélni. Ezt ebben az ügyben megértem. – paskolta meg a nő hátát Péter.

Nem szerette az örökölt ügyeket. Azok valahogy mindig koncepció nélkülinek tűntek. Miután végzett a mai sürgős határidősökkel morcosan vette maga elé a vaskos köteteket. A Btk. 396–ot nem lehet néhány papírból lenyomozni. Odakészítette a Btk. kommentárt, az ilyen jellegű ügyeknél az mindig nagy segítséget jelentett. Ahogy egyre jobban belemélyedt a papírokba, úgy szállt el a kezdeti haragja. Ez az akta legalább szépen össze volt rakva, ahogy azt az irat összerakási sorrend megkívánta. A legvégén a tanúkihallgatási jegyzőkönyvekkel. Az volt a kedvence, egyben adták ki az ügyet, de az okirati bizonyítékok mégis mindig szárazak voltak. Dr. Bencze és Fia, olvasta újfent…

A megyei főügyész tajtékzott. Nem értette, hogyan képzeli Kovács, hogy a Dr. Bencze és Fia Ügyvédi Irodában tartson a nyomozóhatóság házkutatást. Mintha nem tudná, milyen kapcsolatai vannak az idősebb Benczének. Gyorsan tárcsázta a kerületi vezető ügyészt. Nehezen sikerült időpontban megállapodniuk.

Kata tűkön ült. Tudta, a főnöke ügyészi egyeztetésre ment. Ez általában semmi jót nem szokott jelenteni. Alig várta, hogy megtudja miben maradtak a nagyok.

Furcsa volt, hogy dr. Kovács Hümér véleményét meg sem kérdezte a főnöke. Látta, amikor megjött a megyei főügyész és a bíró. Úgy rémlett neki, mintha kicsit korábban meg a nyomozóhivatal vezetője ült volna az iroda előtti bársonyszéken és kedélyesen kvaterkázott volna a csoportvezetőjével. Aztán bezárkóztak vagy másfél órára a vezető ügyész irodájába. Kétszer ment be a titkárnőhöz, hogy megkérdezze beszélhet–e a főnökkel, de mindkét alkalommal nemet intett. Másodjára halkan megjegyezte, micsoda világ van itt, ha már a bíró úr is megengedi magának, hogy üvöltözzön.

Péter úgy dobta le a táskáját és a taktikai övét, hogy koppant a parkettán.

– Bocs! Ma megint fél ötre kellett bejönnöm, már túl vagyok két lakcímen, meg egy nullás jegyzőkönyvön. Góré megjött már az ügyészségről?

– Nem. De bármelyik pillanatban itt lehet. A titkárnővel már reggel üzente, ne csak én menjek le hozzá, hanem te és Tomi a kisfőnökkel karöltve – jegyezte meg a nyomozónő keserédesen.

– Akkor nagy buli lesz – jegyezte meg tárgyilagosan Péter, miközben elővette az egyik szendvicsét. – Kérsz?

– A bíró ragaszkodik hozzá. Őt nem érdeklik a kapcsolatok. Hárman se tudtuk meggyőzni róla, hogy nem jó ötlet dr. Bencze Álmosra szabadítani a nyomozókat – mondta negédes mosollyal az arcán dr. Kiss Margaréta csoportvezető ügyész.

Hümér felnézett a papírjaiból és bólintott. Tudta, innentől kezdve minden felelősség az övé. A nyomozóhivatal vezetője labdába se rúgott ezen az egyeztetésen. Nem értette minek hívták meg. Biztos volt benne, nem engedtek neki teret, a nyomozók úgyis azt csinálják, amit az ügyészség előír nekik. De a protokoll megkövetelte, hogy jelen legyenek az ilyen megbeszéléseken. Legendásan jó a kerület kapcsolata a nyomozóhivatallal. Pont, ahogy a bírósággal is. Kivéve mikor Mohorszky bíró úr valamit a fejébe vesz.

A főnök nem várakoztatta sokáig őket. Elmondta, mi a bíróság és mi az ügyészség elvárása, és hogy amint megjönnek a határozatok, az előadó haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot dr. Kovács Hümérrel, egyeztessenek egy időpontot, a helyszínen meg a szokásostól körültekintőbben kell eljárni, mert senki se szeretne hirtelen médiasztárrá válni.

Péternek a nyelve hegyén volt a válasz, de Tomi még épp időben oldalba bökte.

– Ha nincs kérdésetek, akkor mehettek! – tessékelte ki őket a főnök válaszul a mind sürgetőbb telefoncsöngésre.

Hümér együtt ebédelt dr. Bencze Álmossal. Tekintettel a köztük lévő régi, egyetemi kapcsolatra ez minden hónap második keddjén így volt rendjén. Ám most nyilvánvaló volt, hogy az ügyész gondolatban messze jár.

– Nem vagy bőbeszédű ma cimbora. Bent van zűr? Vagy otthon? – kérdezte a bajszát törölgetve dr. Bencze.

– Nem. Vagyis igen. Illetve… – vörösödött el Hümér és átkozta magát, hogy egyáltalán eszébe jutott, szól a készülő merényletről dr. Benczének. Aztán azért átkozta magát, hogyan ne szóljon? Mégis csak a legjobb barátja! Végül nyelt egy nagyot, megfontolta, mielőtt belekezdett volna. – Tudod, nem kellene mondanom, de mint legrégebbi barátod, csak szóba kell, hogy hozzam…

– Nagyon komoly vagy. Még sosem láttalak ilyennek. Jönnek értem a nyomozók, vagy mi a baj? – viccelődött az ügyvéd.

– Nem drága barátom, egyáltalán nem. Ennyi év után muszáj végre megmondanom, rémes a bajuszod – nevetett fel Hümér, bár a mosolya koránt sem volt őszinte.

– Csak ennyi? Ezen segíthetünk, már én is unom. Jövő hónapban e nélkül jövök! – kacagott hátradőlve az ügyvéd.

Az ebéd jól sikerült. Mindent megbeszéltek, amit akartak. Ám Kovács még sokáig emésztette a találkozót. Napokig őrlődött, vajon jól döntött–e. Az esküje, vagy a barátság a fontosabb? Van–e joga ezt eldönteni?

Néhány nappal később, egy borús őszi reggelen nagy levegőt vett és bekopogott a kerületi vezető ügyészhez. Tudta, hogy megkerülte a közvetlen főnökét, de úgy érezte az ügy nem tűr halasztást.  Érvelt, kért, könyörgött, vegyék el tőle ezt az ügyet, de a főnöke hajthatatlan maradt. Dr. Kovács Hümér egójára épített. Dicsérte váderedményességét, rutinját, szakmai hozzáértését és megígérte neki, amennyiben ezt a kényes ügyet vádra viszi, elintéz neki egy csoportvezető ügyészi helyet. Kovács hinni akart benne. Legyezgette a hiúságát, hogy ő ezt is meg tudja oldani. Pont úgy, ahogy a vezető ügyész számított rá. Feldobódva jött ki az irodából. Még a titkárnőhöz is volt egy kedves szava. Jó lesz ez így – nyugtatta magát.

– Te figyelj! Én még sosem voltam ügyvédi irodában házkutatni. Ez a dr. Bencze Álmos meg… Biztos, hogy azon a címen működteti az irodát? – aggódott Kata és Pétertől várta megerősítést.

– Biztos, hogy ott működik. Ez a cím van fent mindenütt. A netes hirdetéseiben, az Ügyvédi Kamaránál és Tomival tegnap személyesen megnéztük. Tudod, hogy Tomi miattad nem szólt a főnöknek? Biztos arról sem tudsz, hogy az anyukája jóban van vele, igaz?

– Tényleg? Tomi ismeri őt? – meresztett nagy szemeket a nő.

– Ismeri. A kisebbik fiával, az Etelével együtt edzett anno.

– Basszus. Az az érzésem, ez nem lesz egy sétagalopp. Mi van, ha… – kezdte volna, de Péter beléfojtotta a szót.

– Kicsi lány, tudod, hogy eddig is mindent megoldottunk. Most se lesz ez másképp. Az ügyész ott lesz biztosítéknak, a bíró aláírta a házkutatási határozatot, a főnök rábólintott, mi baj lehet? Maximum nem megyek több karateversenyre – próbálta viccel oldani a fagyossá váló hangulatot.

– Kész vagytok? – nézett be Tomi az irodába. – Nem értem minek kell az ügyvédi irodába teljes harci díszben menni, meg taktikai mellényben, nem hiszem, hogy e nélkül ne engednének be – mérte végig társait. Kata épp az övét igazította meg és már harmadszor ellenőrizte a fegyverét.

– Ne parázz már! – nyugtatta Péter – Akármi lesz a helyszínen, megoldjuk. Kérek egy ölelést, mielőtt elindulunk.

– Az ügyészt hol vesszük fel? – kérdezte kicsit később Tomi – Remélem, melléd ül a hátsó ülésre, mert én nem vagyok rá kíváncsi, ha okoskodik, még megcsapom – mondta Katának egy kacsintás kíséretében, ahogy megigazította a visszapillantó tükröt.

Az ügyész tétován toporgott a metsző szélben. Kétpercenként nézte az óráját. Szégyenszemre az elmúlt húsz évben nem volt ügyvédi irodában házkutatni. Vezetett nyomozócsoportot, kívülről tudta a jogszabályokat, de terepen évek óta nem volt. Fázósan húzta össze a kabátját, már egyáltalán nem tartotta jó ötletnek, hogy neki kell kimennie dr. Benczéhez. Ismét az órájára pillantott.

– Ezek a nyomozók sosem pontosak – állapította meg magában.

Sokára fordult be a szolgálati Skoda a sarkon. A sofőr hirtelen fékezett, majd benavigálta a kocsit a járda mellé, a pocsolyából a makulátlan öltönyére fröccsent néhány csepp.

– Kovács ügyész úr? Szálljon be! Elnézést a késésért, tudja ez a reggeli forgalom – mosolygott rá a sofőr, cseppnyi kedvesség nélkül.

Az ügyész úgy érezte magát, mintha most írták volna alá a halálos ítéletét. Maga sem értette miért tört rá ez a rossz előérzet. Talán a borús idő tette, talán az, hogy alig bírta bepréselni magát a hátsó ülésre. Az elől ülő nyomozó udvariasan megkérdezte, előrébb húzza–e az ülést, de túl sok változást utána sem tapasztalt. A bemutatkozást követően némán utaztak, mindenki hallgatott.

– Fura egy társaság – gondolta.

– Fura egy alak– gondolták a nyomozók, de óvakodtak hangosan kimondani.

Dr. Bencze és Fia Ügyvédi Iroda a város patinás negyedében volt. Elegáns házak közt autóztak. Az ügyész kérdezni akart, de aztán rájött, lejáratná magát, ezért úgy döntött, a nyomozókra bízza a dolgot.

– Megérkeztünk – dörmögte Tomi narrátorokra emlékeztető hangján. Dr. Kovács Hümér összerezzent a váratlan hangra. Ezt a nyomozók is észrevették, de csak Kata vette magának a bátorságot, hogy rákérdezzen.

– Jól van?

Hümér némán bólintott, aztán igyekezett a lehető legelegánsabban kiszállni a kocsiból. Nem ment könnyen. Elindult a bejárat felé, ám egy erős kéz visszahúzta.

– Kérem! Még előbb kiszedjük a házkutatós táskát, a papírokat és mi megyünk előre. Baj esetén meg tudjuk védeni – villantotta rá legvagányabb mosolyát Péter.

Dr. Kovácsban meghűlt a vér. Rémült arckifejezése láttán a nyomozók hátat fordítva összemosolyogtak.

– Ügyész úr! Ha kérdése, észrevétele van, akkor tegye fel most. Odabent pedig valamelyikünket hívja félre, jó? Ez a protokoll – jegyezte meg Tomi, majd még egyszer megigazította a mellényét. Ellenőrizte, hogy a bilincs, gázspray és a fegyver a helyén van–e, majd biccentett a társainak és elindultak.

Simán bejutottak az épületbe. Egy idős nő pont akkor hozta le a kutyáját, mikor Kata a csengőt akarta megnyomni. Az emeletre lifttel mentek, bár alig fértek be. Péter magában mosolygott, pedig minden alkalomra volt egy vicce, ám most az ügyész savanyú ábrázatát nézve nem volt kedve elsütni. Dr. Kovács Hümér egyre jobban izzadt. A nyomozók azt hitték a liftbeli meghitt közelség teszi, szerencséjükre nem láttak bele a fejébe.

A csengőt hiába keresték. Oroszlánfejes kopogtató pompázott az ajtó közepén. Tomi erőteljesen hármat koppantott. Az ajtó hamarosan kitárult, a szőke pláza cica kinézetű leányzó sikítva kapta a szája elé a kezét:

– Jézusom! Kik maguk? – mérte végig tátott szájjal a fekete mellényes különítményt.

Péter lovagiasan elkapta a már–már elájuló lányt, Hümér egyik lábáról a másikra állt, míg a nyomozónő nagy vonalakban elmondta jövetelük célját.

– Dr. Bencze Álmos vagy dr. Bencze Aba ügyvéd urak az irodában tartózkodnak? – kérdezte végül.

– Csak Aba ügyvéd úr van itt – hebegte még mindig zavartan a lány, majd félreállt az útból, hogy a hatóság emberei beléphessenek.

Hümér egy pillanatra megkönnyebbült. Legalább nem Álmos előtt kell magyarázkodnia. Alig értek be a tárgyalóhelyiségbe, a fiatal ügyvéd szinte azonnal ott termett. A klienseknek szóló mosoly hamar leolvadt az arcáról, amikor a nyomozónő felolvasta a határozatot. A többi egy pillanat alatt történt. Dr. Bencze Aba kikérte magának az egészet, majd szó nélkül sarkon fordult és kirohant a tárgyalóból. Péter állt hozzá közelebb, de már nem érte el, keze ürességet markolt. Tomival mindketten az ügyvéd után indultak, a helyzetet nem értő Hümérrel a sarkukban. Arra toppantak be az irodaként szolgáló helyiségbe, hogy az ügyvéd papírokat gyömöszöl a halkan duruzsoló iratmegsemmisítőbe. Tomi ráüvöltött és megpróbálta kitépni kezéből a papírt, de az ügyvéd gyorsabb volt, felkapta az asztalról a levélnehezéket és fejbe vágta vele a nyomozót, aki hang nélkül terült el a földön. Kata ekkor ért oda. Az ügyésztől nem tudott belépni, az csak állt ott, majd hirtelen a daráló elé ugrott.

– Fiam! Ne csináld! Apád se így oldaná meg – próbálta nyugtatni.

Péter közben a földön fekvő társát húzta hátrébb. Kata keze már a fegyveren volt, de hogy Aba kezébe honnan került a pisztoly, azt senki nem látta. Hadonászva integetett Hümérnek, álljon el a daráló elől. Kata megdermedt. Nem számított rá, hogy az ügyvédnél fegyver lehet. Alig észlelte a háta mögött sikítozó titkárnőt. Nem ért rá vele foglalkozni, pont úgy, ahogy a többiek sem. Tomi még mindig nem volt eszméleténél. Péter az előtte álló két embert figyelte. A kezében már csőre volt töltve a Jericho.

– Öreg! A faterra esküszöm neked, lelőlek, ha nem mész odébb. Vagy először inkább a csajt lövöm le – hadonászott dr. Bencze Aba.

– Nyugi! Nem kell lelőni senkit – mondta a nyomozónő, bár a hangja megremegett közben.

– Nem hát, csak dobd le a pisztolyodat ide a lábam elé! – hadonászott tovább az ügyvéd.

Péter várt. Tudta, itt már nem segíthet a felszólítás, nem fogja tudni elvenni a fegyvert anélkül, hogy valaki meg ne sérülne.

– Te is kussoljál már! És takarodj vissza a helyedre! – üvöltött a titkárnőre, miközben farkasszemet nézett Katával.

A nyomozónő lassan kivette a pisztolyt a tokból, majd letette a lába elé és a srác felé rúgta. Az ügyvéd gúnyos mosollyal nyugtázta. Dr. Kovács Hümér ezt a pillanatot ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy megpróbálja megszerezni az ügyvéd fegyverét. Csak azzal nem számolt, Aba gyorsabb lesz nála. Anélkül, hogy sikerült volna elérnie a fegyvert tartó kezet két lövés dördült szinte azonos időben. Az ügyvéd az ügyészre hanyatlott.

Kata szinte kitépte dr. Bencze Aba kezéből a fegyvert, míg Péter megpróbálta talpra állítani. A lába erősen vérzett és hangosan jajgatott. Dr. Kovács Hümér szájából bugyogott a vér. Miután Péter megbilincselte az ügyvédet és életre pofozta Tomit, az ügyész felé fordult.

Kata kereste a bemeneti nyílást, de az ügyész merő vér volt, hirtelen nem tudta hol kellene lennie a sebnek. Látszott rajta, valamit mondani szeretne, hiába csitította a nyomozónő, hogy ne beszéljen. Hümér megragadta a karját, egészen közel húzta a nőt, hogy az biztos értse, mit akar mondani.

– Törvényes kötelezettségeim teljesítése során elfogulatlanul és részrehajlás nélkül járok el.*

Nem mondtam el nekik, hogy jövünk. Nem mondtam… – csuklott el a hangja, majd lehunyta a szemét.

*az ügyvédi eskü szövege

2015.

Novelláim

Hümér hűsége

A nyomozónő dühösen tette le a telefont. – Mi van, már megint nincs bent? – kérdezte Péter, a nő irodatársa, miközben fogával ketté roppantotta a kávékeverő műanyag pálcikát. – Látod! A héten már legalább hússzor hívtam, ma konkrétan háromszor. Egyszer azt mondja a...

Az informatikus halála

Nem ilyen volt. Az egész teste tiltakozott és lázadt. Számára a gondolat is elfogadhatatlan volt. Csak ült és gondolkozott, hogyan legyen tovább. Tudta, hogy meg kell várnia a másnap 9 és 12 óra közötti időintervallumot. De addig még muszáj eltakarítania az ajtó előtt...

Bűn

BŰNÖS VAGYOK!!! Muszáj leírnom mekkora bűn terheli lelkemet. Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudsz bocsátani nekem. Lehet, ha én lennék a helyedben, én sem tudnék megbocsátani. Annyiszor el akartam már mondani, de sehogy sem vitt rá a lélek, félek a...

Tizenöt perc

Ülök a fürdőkádban és pont olyan a hangulatom, mint az a rosé, amit a csapba öntöttem. Szar. Rád gondolok. Ahogy az elmúlt hetekben minden órában, a nap minden percében. Lassan csorog a forró víz a lábamra, de már nem érdekel. A hab körülöleli testem és végre...

A kutya

A szíve még bírta volna, de a lábai már nem. Azok réges-régen elfáradtak. Pedig a kutyával muszáj volt menni. Minden áldott nap. Naponta legalább ötször. Miatta fel kellett kelni, neki főzni kellett. A kutya se volt már a régi, ám a parkba érve ugyanúgy húzta, mint...

Kibírhatatlan

Kibírhatatlan vagy! – acélsodronyként feszült köztük a mondat, de csak néhány másodpercig, hogy aztán súlyosan hulljon alá, lefejezve és kettévágva a kettejük közti kapcsolatot. Kibírhatatlan. Ez jutott a nő eszébe ismét. Az egész szituáció az volt. Abszurd,...

Ugrás az ismeretlenbe

Napjainkban Állok a szobaajtóban, és nézem, ahogy alszol. Szőke fürtjeid szétterülnek a párnán, légzésed egyenletes, a takaró keresztben a csípődön, látom napbarnította vállad és izmos lábad. Az oldaladon fekszel, és nekem eszembe jut a délután, amikor a Dunán nevetve...

Virágkeringő

Elmélázva nézte az ablak előtt szállingózó hópelyhek tétova táncát. Hiába igyekezett elhessegetni a komor gondolatokat. A két évvel azelőtti baleset képei ködös foszlányként kúsztak elméjébe, és erőt kellett vennie magán, hogy újra a kinti világot figyelje. A mostani...

Nyitott szív

Végig simítok a langyos pisztolycsövön. A dörrenés a fülemben visszhangzik, megtántorodom és le kell ülnöm. Szép próbalövés volt, a hasadba ment. Kezdetnek nem rossz. Fémes ízt érzek, a vér lassan szivárog a nyelvemen. Izgalmamban elharaptam a számat. Muszáj becsuknom...

Sztár lettem

Youtube és Facebook sztár lettem. Meg Instagram. Félreértés ne essék, ezzel most nem dicsekedni akarok. Először még egészen vicces volt a dolog. Bele se gondoltam, hogy bajom lehet belőle. Nem tudom hányan voltak. Talán öten? Vagy hatan? Ketten belém karoltak,...

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük